2018. május 27., vasárnap

My Summer TBR

Sziasztok!
Szerencsére meg vagyok minden vizsgámmal. Vagyis még holnap lesz egy,de ennyi. Szerintem viszonylag jól sikerültek. Viszont teljesen kipurcantam a sok tanulástól, szóval azt a maradék 20 napot ami hátra van, már nem nagyon fogom megterhelni magam.
Mivel nemsokára nyár van, és nem is szeretnék már tanulni nagyon ezért több szabad időm lesz, tehát úgy döntöttem, hogy mostantól heti 2x fogok posztolni! Érdekes lesz vissza állni rá,de már most izgatott vagyok, hogy hogyan is fog alakulni.
Mára is egy nyár váró témával készültem, hiszen 20 NAP ÉS VÉGRE NYÁR VAN!
Ennek örömére nézzünk 20 könyvet,amit elszeretnék nyáron olvasni!
Még tavaly olvastam a kötet trilógia 1-2.részét,amik borzasztó érdekesek is voltak. Már akkor nagyon vartam,hogy mikor érkezik meg a 3.rész,és most végre lefordították,szóval mindenképpen szeretném elolvasni idén nyáron.

Moly,hu-n láttam ezt a könyvet. Egy fiatal, lány írta aki azt hiszem csak 1évvel idősebb nálam. Gyönyörű a borítója,és az a vers is amivel hirdetik. Mindenképp elszeretném olvasni,hogy támogassam a kortársam.
Elég sok jót hallottam erre a könyvről. Szerintem témájában hasonlíthat a 13 okom voltra,csak kicsit gyengébb változatban. De lehet hogy nem is hasonlít rá,mindenesetre érdekel.
Most fejeztem be nemrég a Caraval-t ami szintén egy cirkuszos történet. Az nagyon tetszett(majd a Májusi Wrap-up-omban láthatjátok is),ezért érdekel is,hogy ez mennyire jó. Plusz Hannah-nak(egy BookTuber-nek) ez a kedvenc könyve.

Tavaly év elején(vagy közepén) fejeztem be a 2.rész olvasását,ami nagyon is tetszett,szóval érdekel ,hogy a befejező rész hogyan alakul.
Még tavaly nyáron olvastam az utolsó előtti részt,ami ahogy vissza tudok emlékezni 4.5/5 értékelést kapott tőlem,de az is meg lehet hogy 5/5-st már nem igazán emlekeszem. Csak arra,hogy fantasztikus volt. Remélem ez a rész is olyan lesz.
Tavaly befejeztem a Vándor sólyom kisasszony kukülönleges gyermekeinek a történetét,ami érdekes volt. Ez a könyv olyan mint a Bogárd Bárd Meséi a Harry Potterhez. Kis mesék lefekvés előttre szep képpekkel.
Mint tudjátok ezt a sorozatot szinte 3-4 éve olvasom. És idén már tényleg a végére fogok érni. Csak egy pár oldalas,azt hiszem nagyjából 170oldal. Szóval nagyjából 2 óra alatt el is tudom olvasni.

Ugyan ezt tudom elmondani erről a részről is. Csak annyit tudok hozzá tenni,hogy remélem hogy látni fogunk aranyos kis bejegyzéseket(SPOILER: a gyerekekkel kapcsolatban is)
Elég sokáig gondolkodtam azon,hogy egyáltalán elolvassam-e ezt a könyvet vagy ne. Nem imádom a sorozatot,de a filmeket igen. És mivel nemrég láttam az utolsó részt a moziban,fel is keltette az érdekelődésemet evvel kapcsolatban.
És most 10 Angol könyv:
One of Us Is Lying
Ez a könyv az,amit szerintem először fogok elolvasni a nyáron. Számomra ez tűnik a legérdekesebbnek. Már akkor is ha csak megnézzük a goodreads-es lapját. Ahol azt írják hogy a Pretty Little Liars(Hazug Csajok társasága ami az egyik kedvenc sorozatom találkozik a Breakfast Club-bal(Nulladik Óra),ami szintén egy kitűnő film. Ezek után csak jót várhat az ember a könyvtől.

Stuff I've Been Feeling Lately
Mostanság nagyon szeretem a Modern Poetry-t. Ebben a hónapban számos verses könyvet olvastam. Ez a könyv volt pedig az első amit megtaláltam ebben a témában. Akkor is megragadott,és várom,hogy akkor is meg fog e ragadni amikor én olvasom.
Emergency Contact
A BookTube-n jelenlegi téma. Hogy teljes mértékben őszinte legyek csak annyit tudok róla, hogy romantikus, és hogy szép a borítója. De most nekem ennyi elég is lesz, mert a sok kemény témájú könyv közé kell egy kis light-osabb témájú könyv is. De lehet, hogy hatalmasat tévedek és ez egy nehéz témájú könvy. Majd meglátjuk.
You're Welcome, Universe
Még sosem olvastam egy siket lány szemszögéből. De mindenképp szeretnék,hiszen következő nyárra az a célom, hogy elkezdjem tanulni a jelnyelvet. Nincs külön célom vele, csak annyi, hogy érdekel és szerintem fontos, hogy nyissunk feléjük is.  
The Female of the Species
Az egyik kedvenc YouTuberemnek a kedvenc könyve. 100%-okosan bízok a véleményében,szóval kíváncsi vagyok hogy milyen lesz. Az biztos,hogy jónak is tűnik a könyv. Mondjuk a borito alapján azt hittem sokáig hogy egy boldog kis könyv lesz,de elolvasva a történetet goodreads-es lapját rájöttem,hogy nagyon nem olyan. De azért jó lesz ez,én érzem.
Illuminae (The Illuminae Files, #1)
Egyik este elkezdtem olvasni,de annyira fáradt voltam már hogy csak athaladtam rajta. Most nem igazán olvasnék ilyen hosszú könyvet de nyáron fantasztikus lesz,hiszen tényleg érdekel. Mellesleg rendkibur változatos a formája,vannak benne üzenetek,iinterjúk és egyebek, szóval gyorsan is lehet vele haladni.
The Upside of Unrequited
A könyv főszereplője abból amit eddig tudok róla megszólásig hasonlít rám. Sok ember lesz a Crush-ja,valamelyikkel majdnem össze is jön,de végül semmi nem történik. Ha jól tudom ebből próbál kilépni a lány. Hailey is szerette ezt a könyvet(Milyen meglepő,ismét egy BookTuber). 
The Gentleman's Guide to Vice and Virtue (Guide, #1)
Ez a könyv elég sokáig volt a BookTuberek kedvenc témája. Mindenki ezt olvasta és erről is beszélt. A foszefősze:Monty a 16(?) Században él,amikor is egy világ körüli útra megy a legjobb barátjával,aki egy srác és akibe szerelmes is. Most őszintén! 16.század,utazás és LGBT kapcsolat. Kell ennél több?

They Both Die at the End
Adam Silvera egy olyan író,akitől még nem olvastam,de érzem,hogy ha egyszer elkezdem mindegyik könyvet el fogom olvadni. Már most nagyon várom azt,amikor ezt elkezdem. Emma(Szintén BookTuber) imádja ezt a könyvet,mellesleg Adam jó barátja is.
Three Dark Crowns (Three Dark Crowns, #1)
Volt egy időszak,amikor is mindenki erről a könyvről beszélt. Ahogyan a többi könyvről is amiket ez előtt enlemlítettem. Kíváncsi vagyok,hogy nekem mennyire fog tetszeni. Szerintem tökéletes alkalom lesz ezt a könyvet olvasni a nyári éjszakákon.

Ennnyi lenne mára. Remélem tetszett a bejegyzés.
Szerdán írok,
Addig is Sziasztok,
Margaréta Blogger

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése