2017. augusztus 31., csütörtök

Kerstin Gier-Rubinvörös(Időtlen szerelem 1.) Értékelés

Sziasztok!
 Mára egy könyv értékeléssel készültem számotokra. A könyv nem más mint a Rubinvörös Kerstin Giertől. Ez pedig az első része az Időtlen szerelem triológiának. A könyvről való fontos információkat megtaláljátok itt.

Mint tudjátok az előző 3 hónapban minden hónapban hoztam egy értékelést egy könyvről,amit a 7.Mini Könyv klubra olvastam. Ez is azok a könyvek közé tartozok, avval a különbséggel, hogy ebben a hónapban szabadon választhattunk, annyi kikötéssel, hogy fantasy könyv legyen.Az első hónapban  Gaura Ágnes-A Vámpírok Múzsája című könyvet olvastuk, amiről itt található a értékelésem.A másodikban Lev Grossman- A Varázslók könyvet fedeztük fel együtt(értékelés itt),a  majd a harmadik hónapban Naomi Novik: Rengeteg című könyvét olvastuk(értékelés itt)
Szóval ebben a hónapban a fent már említett könyvet olvastam. Nehéz választás volt eldönteni, hogy mégis milyen könyvel zárjam a  7.klubos olvasmányaimat. Azért is választottam ezt, mivel szinte mindenki imádta, aranyosnak tartotta, és egy ,,Guilty Pleaser" olvasmánynak mondta. Nekem amúgy is magas volt az elvárásom, hiszen Kerstin Gier másik triológiáját( A Silber triológia) nagy kedvencem. Egyébként a második részről való gondolataimat itt el is olvashatjátok. Nem sok mindent tudtam a könyvről, és arról sem,hogy miről lesz szó,ami pedig nem túl gyakran esik meg velem.Mindössze annyit tudtam a könyvről, hogy ez egy triológia, és a főszereplő srác neve továbbá ez egy időutazós történet. A könyv borítója egyszerű,de nagyszerű, szépen kidolgozott és rendkívül részlet gazdag, ahogy azt Kerstin Gier magyar borítóinál meg is szoktuk.
A borító

Imádtam a könyvben azt,hogy Gwendolyn(a főszereplő) és a legjobb barátnője Leslie, imádnak filmeket nézni, sokat egyszerre, és néha leveszik a filmről a hangot és ők szinkronizálják. Ez egy olyan dolog, ami rendkívül élethűvé tette a szereplőket, sőt még kedvet is csinált nekem ahhoz, hogy egyszer én is úgy nézzek egy filmet.Szerintem ez egy fantasztikus nyári olvasmány, ami rendkívül jó arra, ha az ember "reading slump"-ban, azaz olvasási válságban szenved épp. Nemsokára biztosan elkezdem a második részt is, kiváncsi vagyok hogyan folytatódik tovább a történet. Összeségében nagy elvárással ugrottam neki, de szerencére nem csalódtam. 4/5-re tudom pontozni, mert még sem lett a kedvencem, de tetszett, nagyon is. Csak nem érzem azt, hogy Úristen! Erről akarok beszélni full 24-be, mi fog történni, Jesszus! , ahogyan azt az írónő másik könyvénél érzem, akárhányszor amikor felveszem vagy elgondolkozok rajta.
Kapcsolódó kép
Az gáz, ha ez a kép a Pokoli Szerkezetek triológiára emlékeztet Cassandra Clare-től?

Ennyi lett volna mára.Köszönöm, hogy elolvastátok. Nemsokára újra jelentkezem. Addig is Sziasztok, 
Margaréta Blogger



Ui: Hogy tetszik nektek a Blog Új háttere? 

2017. augusztus 14., hétfő

Csillagainkban a Hiba Kvíz

Sziasztok! Ma elkészítettem az első PlayBuzz-os kvízemet, amit a Kedvenc Könyvemmel Kapcsolatban Készítettem el. Remélem tetszik nektek:


Hány pontot értetek el? Tudassátok velem a kommentekben, vagy Moly.hu-n, mindenkire kiváncsi vagyok. Nemsokára újra érkezek egy bejegyzéssel. Addig is sziasztok,
MargarétaBlogger



2017. augusztus 5., szombat

Július Wrap Up

Sziasztok!
Régen mindig csináltam ilyen kis Wrap Up-okat meg TBR bejegyzéseket, bár ezek valahogy kiestek a rutinomból. A TBR nem véletlen, hiszen nem annyira kell TBR meg Wrap is egy hónapba, hiszen egy kicsit unalmas lenne, hiszen nagyjából mindig azokat olvasom,amik a TBR-omon vannak. Amit azért minden hónap elején feltöltök a Moly.hu-ra egy listaként. Szóval ez egy új fajta bejegyzés sorozat lesz, amiket láthattok a blogon,ahol könyves/filmes/sorozatos bejegyzés lesz.Természetesen a könyvek olvasási sorrendben vannak,ahogyan a filmek is. A sorozatok meg nem annyira. Na, de lássunk is neki:



Ezt a könyvet még Júniusban kezdtem el olvasni, de Júliusban fejeztem be. Nem is mondok róla sokat, hiszen nemsokára írni fogok róla egy értékelést, amit itt tudtok majd elolvasni.

Kezdem úgy érezni, hogy már kinőttem Mia naplójából. Érdekes, hogy ő idősebb mint én és én mégis érettebben gondolkodok helyzetekben. Jó volt mindazáltal. 3/5



Bent volt épp a könyvtárban, megtetszett a címe és a borítója+Plusz angolul volt, így haza hoztam. Nem volt egy fantasztikus könyv,de pont megfelelt arra a célra, hogy angolul olvassak. 4/5


Véglegesen elolvastam az összes részt Veronica Roth-Beavatott trilógiájából. Tetszett ez a rész, megszerettem Tobiast, akit eddig valahogy sosem sikerült. Érdekes jelenetek voltak, kicsit kiegészítette a történetet, ahogyan a nevében is benne van, hogy kiegészítő könyv. Szépen ki volt dolgozva, könnyen olvasható volt számomra, nem úgy mint a többi rész. 4.5/5



Ismét nincs sok minden amit mondani szeretnék itt róla, hiszen van egy teljes értékelés a blogomon a könyvről,amit megnézhettek itt. Tetszett: 5/5


Az egyik kötelező olvasmányom.Sok időbe telt, míg átvergődtem rajta,pedig csak a 9-12. éneket kellet elolvasnom. Nem volt nagyon rossz történet mindazáltal. Tetszett ez a pár ének belőle. 2,5/5
Tetszett. Imádom ezt a borítót. Annyira rejtélyes. A kötetről írtam egy teljes értékelést, amit itt olvashattok el, szóval nem is nagyon részletezném most. 5/5
Életem egyik legmeghatározóbb könyve és egyben kedvence is. Nemsokára bővebben írok is róla. amit majd itt tudtok elolvasni. 5***/5

Az egyik választható olvasmányom erre az évre. Nagyon meghatónak találtam, egyben egy gyönyörű történetnek, hiszen tudjuk, hogy ez mind megtörtént. Nemsokára erről is elfog készülni az értékelésem,amit majd itt tudtok elolvasni.: 5/5

Tetszett is meg nem is. Bővebben fogok írni erről a könyről is a blogon, ha egyszer eljutok oda,hogy megírjam az értékelésemet hozzá.3/5


Egy másik választható könyv a suliba. Vegyes érzéseim vannak a könyvel kapcsolatban. De szerencsére nem számítottam nagy dologra, szóval nem csalódtam benne. Ismét lesz belőle értékelés, amit majd elolvashattok itt.3/5
A sorozat továbbra is nagyon érdemes, tudom, hogy nemsokára vége lesz, aminek örülök is meg nem is. Bővebben fogok róla írni, a nemsokára várható értékelésben.4,5/5
Végre egy könyv, amiről már készült is értékelés ide a blogomra. Ezt az értékelést itt olvashatjátok el.Egyébként a könyvet a 7.Mini Könyv Klub miatt olvastam el. Nem volt igazán nekem való sajnos, 3/5

Az utolsó választott olvasmány a suliba amit elolvastam. Sajnos nem voltam a híve a könyvnek. Később jövök vele egy értékeléssel. 2/5 csillagot adok neki.
Az utolsó könyv amit ebben a hónapban olvastam.Nem voltam elájulva tőle,de sokkal de sokkal jobb lett,mint amire számítottam. Csak 6 novellát kellet olvasnunk belőle. Azok tetszettek. 4/5


Olvasásom Júliusban(véleményem):

Ebben a könyvben szerintem eddig életemben a legtöbb könyvet olvastam el. Összesen 15 könyvet. Ebbe rendkívül belejátszik az, hogy részt vettem a Youtube-n megrendezett BookTubeAThon olvasási részében. Mellesleg az is segített, hogy időpontra olvastam a könyvek felét hiszen nemsokára Szeptember, suli és még nem olvastam el mindegyik kötelező olvasmányt.Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, bár tudom, hogy az Augusztus nem lesz ennyire szép.

Sorozatok, amiket néztem ebben a Hónapban


 

1x01-1x11 VÉGE:Legjobb barátommal megnéztük 4 óra alatt,megállás nélkül.Nagyon tetszett, rendkívül megható volt. Sírtam is rendesen. Fantasztikus anime volt. 5/5


4x13-5x12: Imádom, még mindig. Bár sajnos egyre gyakrabban gondolom, hogy Jenna nagyon buta döntéseket hoz. De imádom. Eddig 5/5 Remélem az utolsó részek is ilyen jók lesznek.
1x01-1x10: Annyi ember beszélt róla, hogy muszáj volt elkezdenem.Szinte egy ültő helyemben megnéztem az első évadot. És nagyon nagyon imádtam, megérdemli a dicséreteket. 5/5 
6x20-7x02: Ne tévesszen meg! Egyszer már végig néztem! Csak legjobb barátnőm itt tart benne, épp nálunk volt, szóval megnéztünk belőle 3 részt. A sorozat fantasztikus, nemsokára írok is róla értékelést. 5**/5
2x15-2x17: Imádtam! Eddig nem voltam ennyire oda a sorozatért, de most már az egyik kedvencem. Nem zavar, hogy más mint a könyvek. Annyira izgalmas lett már, hogy egyszerűen várom, hogy újra láthassak belőle egy részt.5**/5

1x01: Imádtam azt az egy részt,amit láttam eddig belőle.5/5

Filmek, amiket Júliusban megnéztem:

Fantasztikus kis film volt. Nem volt nagyon sokat mondó, egy kis mese volt,de rendkívül fel dobta a napomat. 5/5

Annyira aranyos volt! Nagyon reklámozták az utóbbi időben és azt kell, hogy mondjam meg is érdemelte. 5*/5
Az egyik választható olvasmányom idén, ám én úgy döntöttem most ezt filmben nézem meg. Túl hosszúnak találtam.Sok szálon futott, így számomra élvezhetetlenen volt.Sokat javított volna, ha a történetek külön vannak,mert így mire bele éltem magam a történetbe, váltottunk. Mindenesetre volt értelme a filmnek. 2,5/5

Véleményem a filmes/sorozatos élményeimről:
A sorozat nézéseimmel elégedett vagyok, nagyjából ennyit szoktam nézni egy hónap alatt. A filmes nézéseimmel is nagyjából, mert sajnos hosszú idő óta nem néztem meg 3 filmet egy hónapban. Valahogy át álltam a sorozatokra, ami nem is baj, de iszonyat kevés filmet nézek. Ezen szeretnék még dolgozni. 

Véleményem a Hónapról:

Szerintem ez egy fantasztikus hónap volt. Sok élménnyel gyarapodtam és nem csak filmes/könyves élménnyel. Gyönyörű nyári hónapot tudhatok magam mögött.

Ennyi lett volna mára. Remélem tetszett számotokra ez a bejegyzés forma. Nemsokára újból írok. Addig is Sziasztok,
Margaréta Blogger

Colleen Hoover · Tarryn Fisher Soha, ​de soha 2. Értékelés

Sziasztok! Ma egy könyv értékeléssel készültem számotokra. A könyv pedig nem más mint a Soha,de Soha 2. A könyvről való lényeges tudnivalókat itt olvashatjátok. Az előző kötetről is írtam egy értékelést, amit itt olvashattok el. Lássunk is neki:

Sok mindent megtudtunk a történtekről és a múltról.Rendkívüli formátum ez,amiben a könyv van írva. Egy ülő helyemben elolvastam. Mondjuk azt nem annyira értem, hogy ezt a 3 könyvet miért nem lehetett egy könyvben kiadatni. Nekem ezzel mindig bajom volt. Például itt ugye nálunk a Magnus Bane sorozat és az Árnyvadász sorozat is mind 10 részes, és egy könyv olyan 50 oldal. Ezeket Amerikában egybe adják ki. Szerintem ha ezeket így adatnák ki, akkor sokkal többen megvennék egyben 3500Ft-ért. De így, hogy egy könyv 50 oldal és egy olyan ezres nem éri meg. Kizárt hogy megvegyek olyan 600-700 oldalt 10.000-Ft.-ért. Na szóval vissza a témára. Rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el azzal, hogy úgy olvastam el,hogy még a harmadik rész nem jelent meg. Jelenleg kaparom a falat a harmadik részért. Remélem minél előbb megjelenik, bár szerintem rá fogom magam szánni nemsokára és elolvasom angolul a harmadik részt.
Kapcsolódó kép

SPOILERES  RÉSZ:
Silast továbbra is imádom. Annyira lovagias és igazi szívtipró.Imádtam azt a jelenetet, amikor Charlie Silassal álmodott,miközben Silas a közös leveleiket nézte át. Landon( Silas öccse) aranyos és megbízható srácnak tűnik. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mégis Rák miért zárta be Charlie-t?
Mit tettek a szüleik, amiért Charlie apja börtönbe került? Na, de hát azért leginkább az a 2 kérdés járt a fejemben, ami szerintem mindenkinek, amikor elolvasta. Mégis miért vesztik el az emlékezetüket 2 naponta? És vajon Silas csókja ez alkalommal befolyásolja a történetet a további alakulásban?
SPOILERES RÉSZ VÉGE
Kapcsolódó kép

Végső véleményem:

Továbbra is nagyon érdekes, nem lapult el a történet. Rövid olvasmány volt, amin nagyon könnyen túl lehetett jutni. Imádtam. 5/5 Alig várom a következő részt. 

Nemsokára jövök egy új bejegyzéssel. Addig is Sziasztok,
Margarétablogger

2017. augusztus 2., szerda

Dönts okosan BookTag

Sziasztok!
 Mára egy BookTaggel készültem, amire @reddemon hívott ki a Moly.hu-n. Nagyon köszönöm neki, hogy gondolt rám.Én nagyon izgatott vagyok, hiszen ez egy olyan Booktag lesz, amihez még hasonlót se csináltam. Reddemon kihívásában láttam a kihívás jellemzését, szóval azt ide be is másolom: A tag lényege az, hogy összeszedsz 30 karaktert, s a 15 kérdéshez húzol mindig 2-t és ki kell választanod,hogy az adott helyzetnél melyik karaktert választanád inkább.
Lássuk is a kérdéseket:

1.Már csak egy helyed van a helyesírásra versenyre készülő csapatodban,kit választanál,hogy teljes legyen a csapat?

Julian Blacktorn     vagy    Carther Avery
Éjfél Kisasszony                      Fangirl

Húha. Nehéz döntés.Julian nagyon okos, szóval biztos hogy szép eredményt érne el. Ám én mégis Cath-et  küldeném, hiszen Fanfictionokat ír, amik remek íróvá tették őt,és ezáltal biztosan nagyon jó a helyesírása is. Bár azt nem tudom, hogy Cath mennyire szívesen indulna akármilyen versenyen is.

2.Mindkét karakter meg akar ölni, kit ölnél meg először, hogy jobb túléléseid legyenek?

Simon Spier                                       vagy                     III.Richard''Dick" Campbell Gansey
Simon és a Homo Sapiens Legenda                                                Hollófiúk

Hát az biztos, hogy egyikük sem bántana engem,szóval egyiket sem ölném meg,hogy jobb túlélési esélyeim legyenek.De sajnos muszáj választani és akkor már Ganseyt ölném meg,mert amúgy ha nem akkor az ő segítségére jöhet a többi srác és Blue is és akkor már tuti halott vagyok. Szerintem Simonnal pedig meg tudnám beszélni, hogy ne öljön meg. Remélhetőleg.


3.Te vagy a hajadon(/agglegény)a Nagy Ő című műsorban,és döntened kell közülük.Kinek adnád a rózsád?

Maxon Schreave         vagy             Enoch O'Connor
Párválasztó                                         Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei

Hát ez még csak nemis egy kérdés. Enochnak. Maxonnak. Ne értsétek félre. Szeretem Enoch-ot is, de azért valjuk be elég érdekes képessége van és azért nem annyira szeretném,hogy a gyerekeimnek ilyeneket tanítson. Meg plusz sokkal fiatalabb is nálam, szinte még gyerek, ő is a könyvekben. Jó, ha a filmet nézzük akkor azért ott nagyon jól nézett ki,de nem szeretném, hogy ő legyen a férjem. Maxon pedig úgyis a Párválasztó történetekben szereplő, szóval egyértelműen ő.  Amúgy is imádom a karakterét.

4.Téged választottak ki a körzetedből,hogy részt vegyél az Éhezők Viadalán,melyik karakter jelentkezne helyetted a leginkább?

Sebastian Verlac                  vagy              Charlie Wynwood
Árvadász-krónikák                                         Soha,de soha

Nehéz kérdés. Charlie nem hiszem, hogy jelentkezne, hiszen még saját magára sem emlékszik, azt sem tudja ő kicsoda, érdekes is lenne, hogyha jelentkezne és versenyezne és minden nap elfelejtené azt, hogy ki is ő. Nagyon érdekes lenne. Van neki elég gondja, nem akarom őt még evvel is terhelni. Sebastian szerintem meg biztos, hogy jelentkezne, hiszen ő aztán nagyon szívesen gyilkolna akárkit. Én őt választom erre a kérdésre. 

5.Egy elhagyott szigeten ragadtál. Melyik karaktert áldoznád fel a kannibalizmus oltárán?

Bianca Piper                   vagy                Kiara Westford
Pótkerék                                                  A vonzás szabályai

Egyiket se. Hahaa. Tudom, hogy ilyet amúgy nem lehetne csinálni,de ez most az én teljesítésem, szóval azt csinálok vele, amit akarok. Nem szeretném egyiküket sem megenni. Inkább csendben hárman éhen halunk.


6.Te vagy a következő DC/Marvel szuperhős(természetesen saját tv műsorral), ki lenne a segítő társad?

Simon Lewis                                       vagy                         Jordan Woods
Shadowhunters Krónikák                                                          Kivédhetetlen szerelem

Simont, természetesen. Egyike a kedvenc karaktereimnek a világon. Nagyon jó lenne vele találkozni.Imádnám.Persze, az is hozzá játszik, hogy egy hatalmas gépfan, szóval tuti segítene nekem  dolgokban,hiszen a Marvel/DC világban is nagyon jól boldogul. Az biztos, hogy jobban mint én,mert én tényleg nem sokat tudok arról a világról.Szerintem jó barátokká is válnánk, sőt ha nem lenne Isabelle akkor még össze is jönnénk.

7.Egy avokádó imádó céget vezetsz,kit rúgnál ki a kommunikációs képességek hiánya miatt?

Isaac                                          vagy                                                  Louisa Clark
Csillagainkban a Hiba                                                                       Mielőtt Megismertelek

Na jó.. Nem is értem, hogy gondoltam, hogy berakom a kedvenc karaktereimet a kihúzható nevek közé és ebből jó fog kisülni. Buta ötlet volt... Isaac-et nem annyira rúgnám ki, ám Louisa-t se.A legjobb ötlet, ami most az eszembe jut, az az, hogy Isaac-et rúgom ki, ám átrakom egy másik helyre egyből ahol neki is jobb lesz, hiszen azért ismerjük be, hogy ő nem egy nagyon beszédes ember, szóval igazából még nehéz is lenne neki ott.

8.Épp befejeztél egy könyvet,amiben a kedvenc karaktered meghal,ki vigasztalna meg?

Eleanor Douglas                            vagy                 Mia Silber
Eleanor&Park                                                         Silber triológia

Eleanor lenne az, hiszen ő imád olvasni és teljes mértékben átérezné, hogy milyen érzés is az. Persze Mia is ott lenne, bár szerintem ő nem nagyon tudna mit tenni a helyzetben. Ám azért azt tudom, hogy Eleanor a fanélete miatt tuti megérte engem.Sőt! Szerintem együtt sírnánk!

9. Ugh, egy középiskolában vagy.Melyik karakter lenne benne a népszerűek klikkjében?

Jace Wayland                                vagy                                Celaena Sardothien
Shadowhunters Krónikák                                                         Üvegtrón sorozat

Hűha.. Már megint egy ilyen elgondolkoztató kérdés. Én sokkal jobban eltudom képzelni Jace-t a népszerűk között. Celaena szerintem inkább a csöndesebb típus lenne az iskolában, aki ott jól tanul,bár nem kedves, inkább ijesztő, és emiatt nem annyira szerez könnyet barátokat. El is tudom képzelni az erőszakost lányt egyedül, miközben Jace-k klikkjét nézi.


10. Eljőtt egy nap;végre egy évvel idősebb lettél! Melyik karakter felejti el a születésnapodat?

Levi                               vagy                         Balla Adrienn
Fangirl                                                               Balla Adrienn sorozat

Levi sosem felejtené el. Szerintem ha már közeli barátok vagyunk, akkor ő megjegyzi és nem felejti el a születésnapomat. Adrienn is megjegyezne, bár belőle kinézem azért, hogy elfelejti és nem jut eszébe a dolog épp akkor amikor a többieknek, de később elnézést kérne és azért felköszöntene.


11.Épp most találtál egy feltörekvő booktube sztárt,melyikük lenne az?

Rima                                                    vagy                               Adam Wilde
Vampire Knight (Manga)                                                           Ha maradnék

Adam inkább egy zenei ember, bár azért elnézegetném a videót, ha posztolna, de szerintem nem nagyon csinálná ezt. Rima annál inkább! El tudom képzelni olyannak. Elmegy egy modell fotózásra, majd kicsit együtt van még Shikivel, éli a vámpír életét és éli a saját kis életét is.

12. Ottalvós buli! Sajnos csak egy embert hívhatsz át, kit választanál?

Cadence Sinclair Eastman(Cady)      vagy                                   Christina
Hazudósok                                                                                      Beavatott

Mindkettőjüket szíveesen megismerném, bár szerintem Cady-t egy kicsit jobban. Szerintem jól kijönnék vele és sokat beszélgetnénk, majd filmet néznénk egy ideig. Christina is szimpatikus karakter, ám őt annyira nem szeretem, szóval inkább Cady-t hívnám át.

13. Bumm, terhes vagy(/teherbe ejtettél valakit.Ki az apa(/anya)?

Mara Dyer                                        vagy                             Draco Malfoy
Mara Dyer triológia                                                              Harry Potter sorozat

Ohó! Draco Malfoy mint lehetséges apa jelölt. Benne vagyok. Ha ő lenne a jövendőbeli gyerekeim apja hálás lennék és boldog. Sosem említettem még itt a blogomon,de imádom őt. Szerintem ő egy olyan személy, aki jó ember, csak rossz emberek vették körbe és nem adtak neki választási lehetőséget,neki sosem volt döntése úgy ahogyan Harry-nek volt például, hogy álljon-e  a rossz oldalra-e vagy ne. Ez nála nem is volt kérdés, sajnos. Na szóval, ja, imádnám ha ő lenne a férjem és egyben gyerekeim apja.

14.Elküldtél egy nagyon fontos üzenetet.Ki lenne az aki csak ,,látta",de nem válaszol?

Aristotle Mendoza                                                                 vagy               Gellis Duncan
Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában                              Outlander sorozat

Ari csak akkor nem válaszolna az üzenetembe azonnal, ha nem tud épp.Ő ezt a látta,de nem válaszol dolgot nem játszaná el velem, ha fontos. Gellis annál inkább. Bár nem azért szerintem, mert nem szeretne válaszolna, hanem inkább azért,mert nem nagyon tudja hogy kell. Vagy inkább személyesen szeretné megbeszélni a dolgot és már úton van. De leginkább azért is,mert abban a korban,ahol ő él még nincs is telefon.

15.Most ébredtél, ideje reggelizni.Az anyukádat/apukádat valaki helyettesíti,de vajon ki? 

Clary Fray                                      vagy                       Audrey
Shadowhunters Krónikák                                            Hová lett Audrey?

Audrey nem szívesen helyettesítené és szerintem nem is nagyon tudná. Clary inkább tenné ezt. Ám elég viccesen venné ki magát a helyzet, hiszen az első részben épp velem egyidős.(Ha jól emlékszem) és furcsa lenne, ha egy korombeli helyettesítené nekem az anyukámat.

Ennyi is lenne mára. Remélem tetszett ez a bejegyzés. Én jól szórakoztam, miközben kitöltöttem.
Még egyszer köszönöm Reddemonnak, hogy kihívott. Az én kihívottjaim:

@Ashriver @noname14 @Deziréé @moonchristal (Ha még nem csináltátok meg)

Köszönöm a figyelmet. Nem sokára jövök egy másik bejegyzéssel. Addig is sziasztok,
Margaretablogger