2016. május 17., kedd

Májusban Olvastam

J.L. Armentrout - Oblivion-Feledés(Luxen Sorozat kiegészítő kötete: Daemon)


Fülszöveg:

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.
Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá – és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is – az arumok – akikkel szembe kell szállnom.
Ha beleszeretek Katyba – egy emberbe – nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.

Véleményem:

Imádom a Luxen sorozatot,nagyon nagyon. Daemon pedig számomra egy isten! Bárcsak létezne!! Én biztos,ha meglátnám a karjaiba ugranék. Az Obszidiánt nagyon szerettem, ez a rész pedig olyan volt,mintha ujbol olvasnám azt a részt,és az egészet. Szerintem izgalmas volt látni Daemon gondolait is,amit Katy-éből már láttunk. A többi pár rész már Két részből van irva,de az első részt még nem lett volna jó úgy olvasni. A lényeg,hogy nagyon jól sikerült. Bár én egy kicsit csalódott vagyok amiatt,hogy vége van. Nem lesz több. Meg hogy nem derült ki több(Még többet Daemonból!) Daemonról. De hát van ez igy. Hihetetlenül szuper volt. Bár szerintem több dolog is lehetett volna benne,de hozta a formát emellet. Imádtam. Kedvenc. Kedvet kaptam újraolvasni. Mindet. UUUU.... Szeretjük Daemont. <3

Cassandra Clare-A herceg(Pokoli Szerkezetek 2.)

Fülszöveg:

A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban mulandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

Véleményem:

Eddig tökéletesen Jem fan voltam, na ez a könyv ezt megingatta bennem. Az a gond velem,hogyha egy szerelmi háromszögről olvasok,akkor tuti,hogy mind a két srácot megszeretem végül. És igy is lett. Will megváltozik,Jem továbbra is jóságos. Nem is tudom,hogy Tessa mennyire szerencsés. És meg is érdemli őket. Csodálatos rész volt,ami gyönyörűen készítette elő a 3.részt.Szeretünk minden szereplőt. <3 

James Dashner- A halálkúra (Útvesztő sorozat 3.)

Fülszöveg:

A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát?

Vélemény:

I-m-á-d-t-a-m! Mint minden James Dashner könyvet ezt is könnyen olvastam. Rövidek voltak a fejezetek,aminek kimondottam örültem.Amikor este olvastam mindig mondtam magamnak: ,,Még egy fejezetet elolvasol és alszol!" ,de becsaptam magam azzal,hogy nem egyet olvastam el,hanem vagy ötöt. Öt kis fejezet kitesz egy nagy fejezetet ugye? ;) Thomas mindig is a kedvenceim közé tartozott. És Newt. Nem szeretnék Spoilerezni. De annyi jó szereplő halt meg ebben a részben,hogy mindenki csak akkor olvassa el,ha készen áll erre,máskülönben nem. Csak vicceltem. Olvasd el! Mindenképpen! A végével nem voltam elégedett. Kicsit sem.Nekem kicsit hasonlított az Éhezők Viadala befejezésére. A szálak még nincsenek elvarva. Történik ez meg az..(nem szeretnék spoilerezni bocsi skacok!) és akkor csak vége van,de közben nekem olyan volt,hogy Okay. Ennek a résznek vége. Kaparom a falat addig,ameddig megnem jelenik a következő. Aztán felmentem Moly.hu-ra és látom: Ez a sorozat már befejeződött. Én meg ez a: MI?????
Mindenképpen kéne még rész! A Halálkúrát pedig remélem minél előbb elolvashatom. 

Kami Garcia · Margaret Stohl Beautiful Redemption – Lenyűgöző megváltás (Caster krónikák 4.) 

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ethan immár a Másvilágról követi az eseményeket. Néhány nagyon várt és pár váratlan találkozás színesíti a halottak között töltött időt, azonban Ethan képtelen belenyugodni abba, hogy Lena és ő már soha nem lehetnek egymáséi egy közös világban. Amikor Prue néni felvillantja előtte a lehetőséget, hogy esetleg van módja annak is, hogy visszajuthasson a Halandók világába, Ethan minden kockázatot kész vállalni, hogy visszatérhessen szerelméhez. Hosszú és erőt próbáló út vár rá, mely során a régi szereplők mellé újak, hol viccesek, hol elképesztően ijesztőek, is csatlakoznak a történethez, amelynek kimenetele ugyan csak kétséges.
Hiszen hiába hitte Ethan, hogy halála helyrebillentette a Rendet, a történések erre sorban rácáfolnak.
A Rend helyreáll. Vagy nem.

Véleményem:

Nem akarom,hogy vége legyen ennek a sorozatnak,de sajnos vége lesz. Nem tudom,hogy egyáltalán lesz még rész,vagy ez volt a befejező része?(remélem nem) Mindenesetre nagyon szerettem ezt a sorozatot. A boritója az amit nem szeretek,olyan sötét,amikor a történet. Szegénykét mindig szidom,de nem tehetek róla,olyan szuper történet. Ennél sokkal jobb borítót érdemel ennél. Na de visszavezetve a könyvre nagyon tetszett. Olyan négy nap alatt kiolvastam. Ethan nagy álom pasim lett. Egyszerűen mindent,MINDENT helyeslek amit tesz, mindig ugyanezt tenném bizonyos helyzetekben. Kicsit számomra olyan karakter,aki mintha nekem íródott volna. Nem tökéletes. Okos,és áá.... szeretem. Sőt. Szerelmes vagyok belé. Legszívesebben kirántanám a könyvből és örökké velem élne. MUHAHHAA! A történet nagyon nagyon szuper,mint minden része.

Cassandra Clare- A hercegnő(pokoli szerkezetek 3.)

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.
Tessára.
Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.
Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.
Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.
Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?

Véleményem:

A könyv maga volt a tökéletesség. Gyönyörű befejező kötete lett ennek a triológiának. Közel kerültek hozzám a szereplők. A mindig olvasós,gyönyörű Tessa,aki tele van kérdésekkel és szeretettel. Will Herondale,aki vicces,romantikus,sármos,tökéletlen ám mégis tökéletes nefilim. Jem Carstairs-aki szerethető és romantikus fiút akit mindenki szeret. Sophie-t a szolgálólányt,aki a végén több lett ennél. Charlotte Branwell-t a szerető édesanyját, Henry-t a híres feltalálót.A Lightwood testvéreket Gideont és Gabrielt-akik a maguk különleges módjukon belopták magukat a szívembe. És végső sorban Church-ot! Az Angyal legyen veletek!

Szurovecz Kitti- A fény hagyatéka(Fényemberek 1.)

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy lány, aki tehetséges, bájos, hebrencs és különc. Egy lány, akiről a felsőbb erők úgy rendelkeznek, meg kell halnia. S egy égi lény, egy Fényember, aki mindent megtesz, hogy a lány élhessen, mert első látásra beleszeretett. Csakhogy…
"Égi törvénykönyv, 123. paragrafus:
A Fényember arra hívatott, hogy a földi élet utolsó pillanatában átsegítse a távozó Lelket a túlvilágra. Fényember az utazó Lélekkel nem teremthet személyes kapcsolatot, nem táplálhat iránta érzelmeket, annak távozását nem gátolhatja. A törvény megszegése felborítja az egyensúlyt az univerzumban – elhozhatja az apokalipszist."
Jane és Chris együtt menekülnek a végzet elől – minden pillanatban a lány élete tét, miközben sötét felhőként lebeg szerelmük felett a kérdés: vajon milyen tudás birtokában van Jane Andrews, ami miatt a megdicsőült Fény és az örök Sötétség világa is rá vadászik?
Szerelem, szenvedély, misztikum, akció és egy csipetnyi horror… Merülj el a Fényemberek lenyűgöző világában!

Véleményem:

Könyvhéten vettem ezt a könyvet zsákbamacskán. Az volt ráírva: Szárnyas és szexi. Az irónő másik könyvét megfilmesítették. Na, most ezek után ki lenne az aki nem venné meg? Hahh... Érdekes volt,mert vagy 6an gondolkoztunk rajta és meglepődtünk. Mindenki úgy volt vele,hogy biztos,hogy nem magyar író aztán mégis... :D Első Szurovecz Kitti könyvem, és nem az utolsó. Gyémántfiút is tervezem elolvasni. 
Szóval a könyvről. Jane és Chris története gyorsan alakul. Találkoznak,szerelembe esnek és már eggyütt is vannak. Mindenesetre érdekes volt ilyen könyvet olvasni. Néha zavart,hogy ilyen gyorsan haladnak,néha pedig imádtam. Ami nagyon idegesített az a nyálasságuk volt. Nekem túlságosan hasonlított egy ismerősömre és blee... Szerintem undorítóak néha. De amugy aranyosak. Én(mint tudjátok) hatalmas Luxen fan vagyok január óta. Azok hihetetlenek! De mondjuk Chris nagyon aranyos a történetben. Különösen odavoltam az őr angyalokért és a pokolért is ami teljes mértékben meglepő fordulat volt számomra. Izgalmas volt. A vége miatt meg a falat kaparom. :D

Rachel Cohn · David Levithan- Nick és Norah végtelen éjszakája 

Fülszöveg:

El tudod képzelni, hogy életed első szerelme a szakítás után megjelenik egy másik pasival a következő koncerteden?
Amíg gondolkodsz, eláruljuk, mit tett Nick, a fellépő zenekar basszusgitárosa. Mielőtt még az excsaja odaért volna hozzá gratulálni a szuper jó koncerthez, megkért egy lányt a közönség soraiból, hogy legyen pár percre a barátnője. Nem tudhatja, kivel kezdett, de ki fog derülni. Mégpedig egyetlen pörgős éjszaka alatt! Vajon Norah és Nick útja tényleg csak egy csók erejéig keresztezi egymást? Vagy mit tartogat ez a zenés, hajnalig bulizós, egymás nyomában rohanós, végtelennek tűnő manhattani éjszaka Nick és Norah számára?
"Mikor ér véget egy éjszaka? Ha elkezd felkelni a nap, vagy amikor már felkelt? Akkor, amikor végre elmegy az ember aludni, vagy amikor rájön, hogy muszáj? Amikor bezár a klub, vagy amikor mindenki hazamegy? Általában ezeket a kérdéseimet megtartottam magamnak. De most megkérdeztem Norah-tól.
– Akkor van vége, ha úgy döntünk – mondta. – Mikor azt mondod, vége. A többi csak arról szól, hol jár épp a nap az égen. Semmi köze hozzánk."

Véleményem: 

Hihetetlen ideje halogatom a könyv elolvasását,viszont most végre elolvashattam. David Levithan írásaiból volt szerencsém elolvasni a John Green-el írt könyvüket A Will Grayson és Will Grayson-t. Nagyon szeretném a Two Boys Kissing-et is elolvasni nem csak a témája miatt. Hanem mert wow! Ez a könyv hozta azt a hangulatot ami a Will Grayson és Will Grayson-nál kerített magába. Olyan könnyedségel ír,hogy az egyszerűen bámulatos. Nincs benne semmi erőltetett. Látszik,hogy nem azért írja,hogy ,,csak ugy legyen" hanem azért mert szereti és nagyon érdekes stílusa van. Megfogja a szívünket ahogyan megérint.
Norah karaktere nagyon szimpatikus számomra, a tanulás miatt egyrészt másrészt pedig az örök visszatérés ugyan ahhoz a srác miatt is. Meg tudom érteni a gondolkozás módját és a gondolatait. Azt,hogy mit jelent számára Nick.
Nick tipikusan az a srác aki nagyon aranyos és áldozatul esett egy gonosz piócának ami örökre megváltoztatta az életét. 
Elvileg 16 karikás amit érezni is lehetett benne,de sajnos ez már nem hat meg. A mai világban? 
Gyönyörű borítója lett ennek a könyvecskének és a történet is csodás. Nick és Norah estéje. A koncertek, a találkozásuk,az étterem, a séta, az eső, a beszélgetések, a hotel, a metró és a hazaút. 
Csodás könyv volt két csodás írótól. Ajánlom azoknak akik valami könnyedet szeretnének olvasni.

Veronica Roth-A beavatott (Divergent 1.) 

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid
EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet
EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Véleményem:

Szégyen gyalázat,de csak most sikerült eljutnom odáig,hogy elolvassam ezt a könyvet. És nem csalódtam. Sok könyv tér el nagyban a könyvtől, vagy van olyan aminek elolvasása után csalódunk a filmben. De ez nem tartozik egyik kategóriába sem. Szuper könyv,szuper film. Olyan volt az olvasása,mintha újra nézném a filmet. Örültem neki,hogy elolvashattam. A történet hasonlít szerintem az Éhezők Viadala,Ötödik Hullám, Útvesztő típusú könyvekre, amiatt hogy mind azt boncolja,hogy mi vár ránk a közel jövőben. Fantasztikus volt ezt a könyvet elolvasni. Hatalmas Caleb fan vagyok. És imádom Peter beszólásait is. :P Nekem Négyes olyan átlagos. Én nem alélok el tőle,viszont ő is aranyos. Csak.. Nem is tudom nem az esetem. Mindenesetre mindenki olvassa el ezt a triológiát a kiegészítő kötettel,mert szuper. :)  És a többiek kedvéért <4 (Direkt 4-es) :P

Becky Albertalli-Simon és a Homo sapiens-lobbi

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Sokak szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…
Becky Albertalli első regényének hősébe immár 13 országban szerelmesek a lányok, és hát mit tagadjuk, a fiúk is.

Véleményem:

Mostanában nagyon sok ilyen témájú könyvet olvasok és szeretem őket. Amerikában és Kanadában és ahogy a fülszöveg is irja 13 országban hódít és most nemrég úgy tudom kapott is díjat. Megérdemli. Simon tipikusan az a meleg srác akiról nem gondolnád ezt. Annyira megszerettem,hogy az hihetetlen. Szeretnék egy ilyen srácot! *-----* Kis édes bogárkám. Imádom. Csodálatos volt. Annyira sokat nevettem rajta. Olyan érzés volt ezt a könyvet olvasni,hogy jön a könyv sétál sétál és addig sétálgat nekem,amíg be nem sétálgatott a szívem legmélyebb zúgába. Már az elején, a könyv kinyitása előtt éreztem ezt. Blue és Simon levelezései minden második fejezetben hihetetlen volt! Annyira aranyosak voltak! A sok oreo! Tegnap olvastam ki,de biztos,hogy még fogom egy párszor. Mindenki olvassa el ezt a könyvet. Határozattan megkedveled a melegeket. (én imádom őket) . Oreót, Blue-t és Simon-t mindenkinek! <3




2016. május 9., hétfő

Olvass Vörös Pöttyöst-kihívás

1.Olvass el egy színes borítójú VP-t, amin nincs – vagy csak nagyon kevés – fekete!: 
Jenny Han- A fiuknak akiket valaha szerettem

• Nehéz volt ilyet találnod/szerezned? :)Érdekes ,de Nem. Bár általában olyan könyveket olvasok,amin fekete szín uralkodik, de ez megtetszett amugy is. Szóval elolvastam és örültem,hogy megtaláltam. .
• Jobban tetszik a borírója, mint az „átlagos” fekete alapon színes Vörös Pöttyösöké? Nagyon tetszik ez a borító,mert nagyon vidám. Olyan tavaszias és nyári feeling-je van. Ránézek és máris boldog vagyok.
• Értékelési link – elég csillagos. 4 és fél csillag! :D

2. Olvass el egy olyan VP-t, amit mindenki nagyon dícsér!: 
J. L. Armentrout-Obszidián(Luxen1)
Hozta a szintet, amit elvártál tőle?  Mindenki nagyon dicsérte. Nekem először nem tetszett. Mondván földönkívüliek? Na,nem! Vámpírok,vérfarkasok,szellemek,boszorkányok,igézők. Akármit. Akármit elolvasok és imádok,de az UFO-kat mindig is utálta. Na de ez a könyv! Nem csak,hogy hozta a szintet,hanem a kedvenc sorozatom lett. Minden része mostmár megvan.Köszi,hogy ajánlottátok :)
Miért tetszett/nem tetszett?  A sorozatnak az a vonása,hogy kiszámíthatatlan csodálatos. Csak olvasod és olvasod és  egyszerűen Woww! Ha igy fojtatod nem leszünk barátságba,vagy éppen nevetek rajta. Ez volt az a könyv,amit mindig vártam,hogy folytathassam és sose untam rá. Csodásak! <3
• A karakterek szerinted…? Katy tipukus én tipus. Bár szerintem ezzel mindenki igy van. Kicsit(NAGYON! :D) olyan volt,mintha én lennék Katy és Daemon-nal ismerkednék. Daemon pedig,bár ebben a részben még csak fejlődik, de a világon a legeslegesleges legédesebb fiúja. Napokig nem lehetett velem beszélni másról,csak a könyvről. Imád a család a könyveimmel együtt ilyenkor.

3. Olvass el egy VP-t, ami NEM sorozat része!: 
On Sai-Apa,randizhatok egy lovaggal?

Örülnél folytatásnak? :) Igenn! Szeretjük Kószát,nagyon nagyon. Bár szerintem elég lezárt a történet,így ebben nem annyira lennék boldog,mert aggódnék,hogy a dolgok a végén nem úgy alakulnának,ahogyan én szeretném. Szóval jó lenne,de igy is tökéletes.
Újdonság volt ez Számodra a Vörös Pöttyösök világában? Azt kaptam,amit vártam. Vörös Pöttyös könyv,tudtam,hogy rossz nem lehet. Igazán örültem neki,hogy megvettem. :)
Megszeretted a könyvet? Nagyon. Tele raktam kis post-it ekkel. Mondván csak a kedvenc részeimet jelölöm meg. A végén átnéztem,kiszedem a felesleget gondoltam. De minden rész kedvenc. 

4. Olvass el egy olyan VP-t, aminek tetszik a címe!:
Justina Chen Headley-Iránytű önmagamhoz
Miért tetszik a címe? Egyből éreztem,hogy ez nem egy olyan könyv lesz,ahol mindenki annyira szép meg lapos hasa van, a fiuknak meg kockás hanem egy kicsit ,,élethűbb" és annyira érdekelt maga a történet is,és úgy érzem sokat tanultam a könyvből. Rájöttem,hogy akárhogy is nézek ki attól még lehetek szép,nem kell takarni a külsőmet. A belcsín fontosabb.
Te szoktál cím alapján megítélni könyveket?  Szerintem nagyon sokat elárul egy könyvről a címe,bizonyos esetekben.Bár nem mindig(pl.Obszidián,Ónix..) ,de mindenesetre ahogy nézem a borítót és a címet az eldönti azért egy részben,hogy elolvasom-e a fülszöveget,meg továbbra is érdekel-e.
• A címe Szerinted illik a könyvre? Terra a könyv vége felé jön rá SPOILER,hogy mennyire szép ugy is ahogy van,tűzfolttal az arcán is,hiszen Jacob gyönyörűnek találja. :) És az is!

5. Olvass el egy VP-t, amit már rég óta el szeretnél olvasni!: 
Cassandra Clare-  Az angyal(Pokoli szerkezetek 1.)

Értékelési link – nem elég csak csillagos, minimum 4 mondat kötelező. 
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-pokoli-szerkezetek-az-angyal
Hihetetlenül nagy fanja vagyok a Csontváros sorozatnak,régóta szeretném is elolvasni ezt a könyvet/triológiát/,de sajnos még csak most jutottam el odáig,hogy elolvassam. De nem bántam meg. A történet ám lassan halad,így sokkkal jobban érthetem,hogy mi történik,sokkal jobban érezhetem azt hogy részese vagyok ennek a csodálatnak. Imádom Cassandra Clare irásait. Will és Tesa,Jem története pedig egy hihetetlenül jó történet. Én eddig Jem fan vagyok,ám még nem annyira ismerhettem meg Willt-t. Kiváncsi vagyok,milyen lesz a többi rész.

Hozta a várt szintet, vagy csalódtál benne?  Cassandra Clare könyvről beszélünk,szóval sosem csalódok benne.De azért bevallom egy kicsit többre számítottam,de nagyon nagyon imádom így is.
• Ajánlanád másoknak? Mindenképpen. Aki eddig még nem olvasta a Csontváros sorozatot meg a Magnus Bane Sorozatot meg A Pokoli Szerkezetek triológiát meg az Árnyvadász Akadémia sorozatot,az most üljön neki! Kéredzkedjen a munkahelyről/iskolából/családjától üljön le és merüljön el ezekben a csodálatos kötetekben. Most! ;)

6. Olvass el egy olyan VP-t, amit itt, a Molyon 75% alá értékeltek!: 
Suzanne Collins- Az éhezők viadala triológia 3.-Futótűz
• Szerinted megérdemelte a könyv ezt az alacsony százalékot? Egyáltalán nem. Nem is értem hogy kaphatott 75%-ot !?! Imádom ezt a triológiát. Amerikában és itt is nagyon imádja mindenki a könyvet-filmet egyaránt. Nem tudom megérteni,miért húzták ennyire le.
• Szívesen újraolvasnád? Akármikor és akármennyiszer újra olvasnám. Imádtam.
• Szíved szerint hány százalékot érdemel meg? 89 és fölötte. Minusz -15%-alá biztos,hogy nem raknám

7. Olvasd újra a kedvenc Vörös Pöttyös könyvedet!: 
Jay Asher- 13 okom volt
 
• A régi olvasás linkje (évszám is elég). http://moly.hu/tagok/nikol24/olvasasok?year=2014• Értékelési link – elég csillagos, de én szövegesnek örülnék a legjobban. http://moly.hu/konyvek/jay-asher-tizenharom-okom-volt/en-es-a-konyv/nikol24
• Még mindig a kedvenced maradt? Igen,szeretném majd meg is venni. Szerintem szülinapomkor megveszem. Akárhányszor is olvasom ezt a könyvet,annyiszor ad újat. Imádom.És örökre imádni fogom.

8. Olvass el egy VP-t, aminek az elolvasásától rettegsz!:
 Maggie Stiefvater-A hollófiúk

Miért nem akartad elolvasni? Fogalmam nincs miért hittem azt,hogy a történet egy géphollóról szól.De azt hittem és nem akartam elolvasni. Aztán meg azt hittem,hogy azért hollófiuk,mert a fiuk mindig hollóvá változnak át. Gratu magamnak! :D
• Csalódtál benne pozitívan? A
nnyira lekötött a könyv már az első oldalon,hogy lerakni sem bírtam. Reggeltől estig ezt olvastam. Imádtam. Egyből elolvastam a nem mindnennapi-vámpír sztory,hanem valami uj és szerethető sorozat második és harmadik részét.Én teljes mértékben oda vagyok a főszereplő fiukért. Adamért és Ganseyért,Noah-ért. Nagyon nagyon közel kerültek hozzám. Ronan Lynch itt annyira még nem fogott meg,de a második részben már ő is. :)
• Örülsz neki, hogy végül elolvastad, vagy inkább maradtál volna tudatlan? Nagyon örülök,hogy végül elolvastam. Sajnálhattam volna,ha nem teszem.

9. Olvass el egy fantasy/sci-fi/paranormális VP-t!: 
Becca Fitzpatrick- Csitt csitt

• Kedveled ezt a műfajt?  Nem kedvelem,hanem imádom. Az életem 99%-át teszi ki azok a könyvek,amik fantasy műfajúak. Megjegyzés: Sorozatból,filmből is általában csak ilyet nézek.
• Jobban tetszik Neked, mint a nem természetfeletti VP-k? Nem a műfaj számít,hanem maga a könyv.
• Szeretnél még olvasni ebben a műfajban, vagy maradsz a szokásosnál/végleg feladtad? Továbbra is imádom ezt a műfajt. :)

10. Mivel a 10 kerek szám, ezért: olvass el egy bármilyen VP-t!: 
Michelle Hodkin-Mara Dyer eszmélése (Mara Dyer1.)

• Értékelési link – elég csillagos.   http://moly.hu/konyvek/michelle-hodkin-the-unbecoming-of-mara-dyer-mara-dyer-eszmelese/en-es-a-konyv/nikol24
• Mit gondolsz a szereplőkről?  Csodálatosak,bár nem hibátlanok. Nekem kicsit gondom van a főszereplővel,szerintem egy kicsit idegesítő és Noah is az. Kicsit furcsák még.
• Mit gondolsz a történetről? Hűha!! Még!!! :)Hihetetlen volt ez a könyv. Teljes mértékben más volt,mint a többi,sokkal jobban szerettem.Nem tudtam,hogy ez most tényleg megtörténik,a fejében játszódik-e vagy látomás.Nagyon tetszett. Remélem a többi része is ilyen jó lesz. Nem csalódtam benne. Bárcsak olvashatnám már a 2.részt!Áhh…Na és ha Noah-ról beszélünk. A srác a hihetetlen mosolyával és titokzatatosságával tökéletesen olyan mint a szokásos rosszfiu imidzs. És amikor kiderülnek a tulajdonságai neki és Marának meglepődtem.A szokásos könyv,aminél felsikítesz és a végén lerakod és csak ülsz és gondolkozol. Hihetetlen! Imádom!

11. Olvass el egy NEM természetfölötti VP-t!:
 Simon Elkeles- Tökéletes Kémia
• Ritkaság Számodra ilyet olvasni?  Igen. Általában nem mindennapi love story-t olvasok,amiben nincs fantasy. Bár ez szuper volt. Örülök,hogy olvastam.
• Jobban tetszik Neked, mint a természetfölötti VP-k? Mind a két fajtát nagyon szeretem. :) Bár általában természetfelettit olvasok.
• Szerinted színvonalasabb, mint a természetfölötti VP-k? Nem az határoz meg a színvonalát,hogy természetfeletti -e vagy nem hanem az,hogy a  történet,hogy van megírva. Ez jól. Nagyon nagyon jól. Szeretjük Alex-ot,aki kicsit sem olyan,mint a többi srác.Mert ő a mi rosszfiunk. Aki SPOILER a végén a mi kis szelidült okos fiukánk lett. :P

12. Olvass el egy VP-t, szerelmi háromszöggel!: 
Jenny Han- A nyár amikor megszépültem(Nyár triológia1.)

Szereted/nem szereted a szerelmi háromszögeket? Szeretem, a szerelmi a háromszögeket. Nagyon izgalmassá válik tőlük a történet.
Miért szereted/nem szereted? Azt nem szeretem benne,hogy általában megszeretem az egyik szereplőt és neki drukkolok aztán a másikat is megszeretem. És akkor ááhh... nem tudok dönteni. És rossz,ha nem az kapja meg a lányt,akit szerettem volna. De ebben a triológiában az kapta meg. :)
Szerinted ezzel jobb, vagy rosszabb lett a könyv? Az egész könyv szinte csak erről szól szerintem. Meg a családról. Nekem nagyon tetszett. :)

Köszönöm a kihívást noncsemma!