2018. június 3., vasárnap

SUMMER PLANS '18

Sziasztok!
Nemsokára nyár van, történetesen már csak 5 tanítási nap, és 5 nap amikor már csak be kell mennünk. Szerintem idén én várom a legjobban ezt a nyarat már egy ideje. Annyi minden történt ebben a tanítási évben, hogy borzadalom. Ezért is lenne szuper, ha már nyár lenne. Na, szóval Ennek örömére egy nyári bejegyzéssel készültem, méghozzá a nyári terveimmel.
18 tervemet fogom elmondani, hiszen ugye a 2018-as nyárról beszélünk.

1.)1 pár másodperces videót készíteni minden nap a nyár folyamán









Nemrég láttam egy videót, amiben az egyik kedvenc YouTube-som  minden nap vett fel egy kis jelenetet a napjából és az év végén össze állított egy 8-10 perces videót. Annyira megtetszett ez a gondolat, hogy idén én is megfogom ezt csinálni, csak hogy lássam milyen is volt a nyaram. Berakok is a videót is példaképpen, hátha ti is kedvet kaptok:


2)Megtanulni fonni








Sokáig nem voltam lányos típus, ezért érhető módón nem is tanultam meg fonni. De most már nagyon jó lenne, ha betudnám fonni a hajamat gyorsan reggelente és nem kéne mást megkérnem. Mellesleg szerintem rendkívül szép hajakat lehet másnak is készíteni, és szívesen befonnám unoka húgomét is, szerintem neki is tetszene.

3)Jógázni járni minimum 1x






Nem tudom,hogy itt mennyire említettem, vagy egyáltalán említettem-e(bár szerintem igen),de jógáztam majdnem egy évig heti 1x csoportosan. Majd abba kellet hagynom, hiszen nem volt időm járni a suli miatt. Na mármost, iszonyatosan szerettem jógázni(ami nálam elég ritka élmény,mert alapjárat semmilyen sportban nem vagyok jó és nem is nagyon szeretem őket). Ezért is szeretném elkezdeni újra a jógát,legalább heti 1-2x. Mondjuk az lenne a legjobb, ha betudnám építeni a mindennapos rutinomba is akár.

4)Minden nap meditálni








Mint említettem, szeretnék minden nap jógázni, amit egy meditációval zárnék le. De még akkor is szeretnék meditálni, amikor nem jógázok. Először naponta szeretném egyszer elkezdeni a jóga után(reggelente),majd amikor már belejöttem szeretnék este is időt szánni a meditációra, hiszen rendkívül hasznos lenne számomra. Egy kis ideig csináltam is esténként és fantasztikus volt.
5)Gyakrabban járni úszni









Szintén említettem, hogy mindenképp szeretnék jógázni legalább heti 1-2 alkalommal, és azt is, hogy általában nem vagyok valami jó a sportokban. Azért mondtam csak,hogy általában,mert úszni meg elég jól tudok és rendkívül szeretek is.Szeretnék is eljárni nyáron is úszni legalább 1x egy héten. Most suli időben is járok úszásra, mondjuk gyógyúszás, de itt is vannak azért feladatok.

6)Megtanulni 10 ételt sütni/főzni









Hát be kell,hogy valljam nem tudok eddig 1-2 sütin kívül semmit sem a konyhában gyártani, és ezen szeretnék változtatni ezen a nyáron. A célom, hogy 10 ételt tanuljak meg sütni és 10et főzni. Ennek semmi bonyolultabb oka nincs, csak annyi, hogy nem szeretném azt tovább, hogy ha nincs otthon kaja, akkor nem is tudok csinálni magamnak. Mellesleg azért minden nő átlalában jó a konyhában.

7)Ottalvós bulit rendezni nálunk







Régen volt már ittalvós bulim,de inkább én mentem(összesen 2-re) és azok mind fergetesen sikerültek. Idén pedig szeretnék a barátnőimmel egy nyár nyitó és záró pizsipartit is tartani. Azt még nem tudom, hogyan fog elsülni, mindenesetre kiváncsi vagyok.

8)Fent lenni reggelig és beszélgetni(élőbe)






Szerintem innen mindenki tudja mennyire is szeretek beszélgetni/beszélni. Szeretnék egy napot, amikor legjobb barátnőm ittvan és sokáig fent lenni és beszélgetni mindenről és akármiről. Lehet ezt interneten is, de valljuk be, ott azért nem az igazi, hiszen nincs annál jobb érzés,mint az élő beszélgetés esténként.
9)2 hetet dolgozni








Jön a nyár, vagyis jönnek a programok,amikre azért egy kis pénzt is jó lenne összehozni,mert ingyen nem sok mindent adnak. Legjobb barátnőmmel tervezünk dolgozni 2 hetet, hiszen azért fő a pihenés nyáron a suli után.Tervek szerint a Mekiben leszünk eladók,de még nem jelentkeztünk(tudom itt lenne már az ideje).

10)Röpizni/focizni a parton











A következő pontomban fogom említeni,de most így jött ki, szóval nyáron tervezek menni a barátaimmal a Balatonhoz és ott szeretnék velük majd röpizni. Olyan régóta nem röpiztem, és akkor már ne is beszéljünk a focihoz. Azt is szeretem,ám mégsem játszottam egy ideje már. Na,de majd idén.
11) Szülők nélkül lemenni a Balatonhoz









Mint mondtam szeretnék lemenni a Barátaimmal a Balatonhoz. Rég voltam ott,tavaly nem jutottunk el. szóval 2 évvel ezelőtt voltam a csodás kis Balatonnál. Jó lenne eljutni most idén csak barátokkal. Felkelni korán, vonatra szállni ott lenni majd este haza érni. Már most izgatott vagyok miatta.
12)Kínai lámpást engedni el









Milyen gyönyörűek is ezek a lámpások! El tudom képzelni, ahogyan Augusztusban egy csillagnézős estét kínai lámpások elengedésével zárjunk. Minél több, annál szebb. Bár egyenlőre ezt nem tudom, hogy barátailag szeretném e vagy máshogy esetleg. Majd meglátjuk.

13)Vízicsata barátokkal



Minden nyáron kell vizi csatázni legalább 5x. Ez teszi olyan jóvá a nyarat. Egy pár vízi csata már tuti, amikor unokatesómék itt vannak(3.5 és 6.5 évesek). A többit meg szeretném barátiasan is tartani, hiszen ki nem élvezi a vízi csatát? 

14)Piknikezni valami különleges helyen


Elég rég óta nem voltam piknikezni,de ezen nyáron jó lenne elmenni a Margit szigetre és kiülni egy kicsit és beszélgetni. Előző hónapban voltunk osztálytársaimmal kint franciát tanulni,mert vizsgánk volt. 







15)Elmenni legalább 2 koncertre









Tavaly is voltam koncerteken szerintem,de nem vagyok benne 100x-okosan biztos. Abban viszont igen, hogy ezen a nyáron eljutok minimum 2 koncertről, amiből az egyik egy Vad Fruttik koncert lesz. Aki esetleg nem ismeri őket, annál elmondanám, hogy ők egy Alternatív rockot előadő fantasztikus magyar zenekar. A másik koncertben még nem vagyok biztos,de biztos lesz még valami.


16)Felülni egy Körhinta szerűségre


Régen szerettem nagyon vidám parkokba járni. De sajnos bezárták Pesten,szóval most már egy ideje nem voltam. Idén nyáron szeretnék elmenni egybe,vagy legalábbis az ilyen alkalmakkor,ahol van ilyen körhinta vagy ilyenek akkor fel ülnek rájuk. Nem a legmagasabbra,de azért 1x jó lenne felülni egy Break Dance-re,Ami a kedvenc játékom.










17) Elmenni az AquaWorld-be









Egy dolog amit még nem is tudtok rólam.Nem annyira szeretem az AquaParkokat. Pár éve voltam legjobb barátnőmmel és akkor nagyon szerettük. Egész nap csúzdáztunk,aztán este amikor lefekvéshez került sor még mindig úgy éreztem, mintha csúzdáznék, ami nem volt egy

18)Moovie Marathont-t tartani











Milyen is az a nyár,amiben nem szerepelnek mozi maratonok? Azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem borzasztóak. Idén nyáron szeretném újra nézni a Star Warst és megnézni a Gyűrűk urát is első alkalommal. Mellesleg minél több Disney filmet újra nézni, természetesen.

Ennyi lenne mára. Remélem tetszett a bejegyzés.
Jövő hét szerdán írok.
Addig is Sziasztok,
Margaréta Blogger

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése