A könyvről való tudni valókat itt olvashatjátok el. Vegazus pedig a Könyvklub alapítója érdekességeket is gyűjtött össze, amit megtalálhattok itt. Térjünk is rá a könyvértékelésre.
A könyvet ezelőtt sokszor láttam a könyvesboltokban,tetszett is a borítója úgy a távolból, bár addig sosem jutottam el,hogy el is olvassam a Fülszövegét. A főszereplő neve Agnyeska, aki orosz. Szerintem ez már elég ritkaság az Ifjúsági Irodalom műfajában. Nem tudom miért, de én azt hittem, hogy a másik főszereplő Sárkány egy tényleges mágikus teremtmény. Meg is örültem neki, mert eddig még sose olvastam könyvet amiben sárkányok voltak. Ez lett volna az első. Hát meg lepődtem ezután, amikor kiderült, hogy ő igazából egy varázsló. Az első részénél az a kérdés járt a fejemben, hogy miért van az, hogy a főszereplő mindig valamit nagyon megváltoztat, és nem úgy csinálja a dolgokat, ahogyan azt előtte csinálták hosszú évekig? Egyszer olyan szívesen olvasnék valakiről, aki bekerült valamilyen helyzetbe és ugyanúgy viselkedik és nem tűnik ki a többiektől. Azt viszont nagyon szerettem, hogy ez egy olyan fantasy könyv aminek nincs folytatása. Szerintem ez nagyon ritka. Nehéz egy kitalált világot felépíteni és a cselekményt beleépíteni csupán egy könyvbe. Továbbra a magyar borító is tetszett, bár azért szerintem az angol borítók százszor szebbek. Azok valahogy sokkal jobban jellemzik a könyv tartalmát.
Az angol borítók |
SPOILER-ES RÉSZ:
Kajsa megmentése a Rengetegből nagyon tetszett és az is,hogy furcsán,szinte ferde szemmel nézett Nyeskára és a Sárkányra. Szinte átjött ez a jelenet a könyvön. Imádtam, hogy Nyeska nem adta fel, és azért is dolgozott és gondolkozott azon, hogy hogyan is menthetné meg a lányt. 1 dolog nem tetszett a könyvben és ez nagyon bökte is a csőrömet egész végig, az pedig a szerelmi szál. Feleslegesnek érzem ide, a szerelmi szálat. Valahogy egész végig nem tetszett a szerelmük. Ezt részben befolyásolta az, hogy Sárkány sokkal idősebb Nyeskánál, a másik, hogy nincs ez eléggé kidolgozva. Bár, azt kell,hogy mondjam azért az első egy olyan dolog, amin igazán túl tudtam volna lépni a második indokom segítségével,tehát ha jobban ki lett volna dolgozna. Mert, most gondoljunk csak bele,hogy mennyi olyan szerelmet és kapcsolatot látunk a Fantasy könyvekben, amikben az egyik fél öregebb mint a másik. Shadowhunters-ben Malec&Alec, a Twilight-ból pedig Bella&Edward. Csak, az a másik dolog, hogy az ő szerelmük nagyon szépen ki volt dolgozva, így túl tudtam lépni ezen. Sajnos ennél a könyvnél pedig csak arra tudtam gondolni,hogy egy dédpapa korú ember jár egy kislánnyal. A kidolgozatlanság hiányát még számos dologgal kapcsolatban éreztem.Szerintem a mágikus szál nem volt eléggé kidolgozva, még szántam volna rá egy kis időt, ahogy a falu népének megismerésére is. Szerintem az, ha mondjuk Nyeska családját még jobban megismerjük rendkívül dobott volna a történeten. Ám, azt kell hogy mondjam, hogy azért azt is meg kell jegyezni, hogy a Rengeteg viszont fantasztikusan ki volt dolgozva. Azért azt, nem mondhatjuk, hogy nem. A mágusok hasonlóak voltak a Shadowhuntersben lévőkhöz, azzal,hogy nem öregszenek. és hogy mindenki csak a baj esetén hívja őket.Rendkívül sok szereplő halál volt benne, amihez nem kaptunk időt, hogy megemésszük.
SPOILER-ES RÉSZ VÉGE
Végleges értékelésem:
Az utolsó 200 oldal szinte letehetetlen volt, nehéz volt találni egy olyan pillanatot, amikor is egy persze le lehet rakni, legalább addig ameddig eszek valamit.Számomra azért ez az utolsó idő ugyanilyen zavaros is volt, amennyire izgalmas. Nem mindent értettem, sok minden több magyarázott igényelt volna. Lehet, hogy az is közben játszódik abban, hogy ha lassabban olvasom az utolsó 200 oldalt, akkor jobban megértem. A könyv számomra 3/5 csillagot érdemel. Tetszett a történet, bár sajnos nem maradt meg bennem semmi különleges érzés a könyvvel kapcsolatban, nem tudtam annyira közel kerülni a szereplőkhöz.
A Rengeteg |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése