2018. március 25., vasárnap

My Dream Wardrobe/ Az álom gardróbom

DREAM WARDROBE:
Világ életemben szerettem volna egy Gardrobe-t magamnak. De sajnos még sosem volt életemben olyanom. Ebben a bejegyzésben, képeket fogok hozni alap darabokról, amiket szeretnék a ruhatáramban tudni.

Egy szimpla fekete színű póló szerintem elengedhetetlen egy jó gardróbhoz. Nagyon sokféle képpen hordani, akár egy hétköznapra, buliba vagy akár egy elegáns öltözekként is. Nekem például van egy fekete bodysuit-om és egy fekete hosszú ujjú polóm is.

Legkedvencebb dolgaim közé tartozik mostanság a Mom Jeans és a Girlfriend/Boyfriend Jeans. Szerintem nagyon divatosak, kényelmesek és fantasztikusan néznek ki. Pont tegnap vettem egyet, ez lett a második ilyen nadrágom.

Szeretem ezeket a típusú pólókat, ugyan még nincs ilyenem. Amikor legközelebb megyek vásárolni mindenképp próbálok ilyet. Számomra ezek a pólók szinte üvöltik a nyarat és a tavaszt egyaránt. Divatosak,nőiesek és elegánsak is, ugyanakkor a hétköznapokra is tökéletesek.

Sosem voltam egy napszemüveg kedvelő lány, abból kiindulva, hogy szemüveges vagyok,méghozzá mindig hordom, mert nem nagyon látnék távolra nélküle. Ám ezen a nyáron szeretnék egy napszemüveget, amit fel vehetnék majd akkor amikor nem is igazán kell távolra látnom nagyon.

Tavaly is tetszettek ezek a fajta cipők,de akkor még valamiért úgy döntöttem, hogy nem veszem meg. Ez idénre már változott. Ezen a nyáron már ott fog figyelni ez a jó kis cipő a többi között. Már látom is, hogy végig sétálok vele a Balaton mellet.

Még nem volt ilyen típusú strand táskám, de idén már szeretnék egyet, hiszen szuperül néz ki és nagyon fel tud dobni egy outfitet. 
Imádom az egyszerű,de nagyszerű ingeket mostanság. Egyszerűen feldobja a napom, ha egy olyat hordhatok. Szolid,nőies darabok, ami minden divatszerető lány alapvető darababjai közé tartozik.

Amióta nőies darabokat hordok álmodom egy bézs,világos rózsaszín magassarkúról. Eddig nem vettem még mert magas vagyok és sose éreztem magam elég magabiztosnak ahhoz, hogy még magasabb legyek a cipőben. Ám mostmár nem bánom a magasságomat és szívesen viselném ezt, szóval szerintem ez lesz az év, amikor megveszem ezt a cipőt.
Világéletemben ugyanazt a fülbevalót használtam, amit még anyukámtól kaptam. De mostanság már nem hordom, mert elég gyerekesnek tartom. Még mindig imádom, hiszen anyutól van, de mostmár mást is fogok hordani. Ezt a tipusút pedig nagyon kedvelem mostanság, kiváncsi vagyok hogy állnának nekem.
Sose szerettem a szoknyákat, nem is meglepő hiszen csak ünneplőként hordtam. Idén szeretnék venni minimum egy szoknyát. Jelen állás szerint ez a típusú tetszik, főleg hogy virágok vannak rajta.
Mindenképp szeretnék idén új rövidnadrágokat venni,mert már nem szeretem az eddigieimet. Ez a tipusú nadrág sikolt nekem, hogy vegyem meg és hordjam, szóval ha lesz egy kis pénzem venni fogok egy iyet. Mellesleg ez az outfit szintén tökéletesen lenne számomra.

Nemrég kezdtem el szeretni a farmer dolgokat. Erre a tavaszra terveztem venni egy ilyen farmer kabát szerű dolgot, hiszen tavasszal hordhatom kabátként, nyáron pedig felvetem ha rosszabbra fordul az idő.
Még bőven lennének dolgok, amikről írnék, de már így is elég hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, szóval biztosan várható egy második rész ebből.
Jövő hét Vasárnap írok.
Addig is Sziasztok,
Margaréta Blogger

2018. március 18., vasárnap

Ways of Relaxing/Relaxiós Módok

Sziasztok!
Először is,tudom,már megint nem írtam szerdán. Ez elég sokszor előfordul,hiszen szerdánként nem sok időm van arra,hogy ide írjak. Ezért most azt  szeretném mondani, hogy innentől kezdve, csak vasárnaponként fogok posztolni. Bár ha marad rá kedvem és időm akkor néha napján szerdán is. Egyszerűen most ezt látom a legjobbnak,lehet,hogy nemsokára ez majd változik. Nyáron ez a posztolás biztosan növekedni fog. Na,de térjünk is a tárgyra. A mai témám:

WAYS OF RELAXING

A relaxáció egy olyan dolog, amire mindenkinek szüksége van minden nap. Ma  15 különböző módot fogok felsorolni, amik számomra nyugtatóak és lehet, hogy számotokra is az lehet.

1. Olvass egy kicsit
Nem nagyon meglepő,hogy ezzel kezdem a listát. Az olvasás mindig is rendkívül sokat jelentett számomra. Mostanság sajnos nem sok időm van rá, ezért kevesebb könyvet is olvasok, mint ahogy szoktam. Úgy mond egy olyan reading slump-ban voltam. Jelenleg viszont egy nagyon jó könyvet olvasok(Jojo Moyes:Mielőtt Megismertelek angolul),szóval most az a tervem, hogy minden este lefekvés előtt egy fél órát olvassak(ahogyan ezt régen is csináltam). Ezt a módszert mindenkinek tudom ajánlani, mert ahogyan azt a kutások is kimutatták,nem jó ha lefekvés előtt még a telefonon lógunk vagy a számítógép előtt punnyadunk,mert akkor az agyunk nagyon is aktív még.

2. Nézz egy filmet/sorozatot
Sorozat nézés és filmnézés egy csodálatos módszer a pihenésre véleményem szerint. Az agyad pihenhet, nem kell szavakra koncentrálnod, egyszerűen csak hátra kell dőlnöd és élvezni a filmet.Ha pedig szeretnél egy pihenős napot tartani nagyon egyszerű: Nézz filmeket. Akár át is hívhatod a legjobb barátnő(ide)t vagy akár a barátod/barátnőd, családod,cicád,kutyád akárkid és lehet egy jó napotok.

3.Hallgass zenét
A zenék mindig és mindenhol tökéletesek. Szerintem minden nap kell egy kis időt szánnunk arra, hogy zenéket hallgassunk,mert szükségünk van rá. Én reggelente készülődés közben szoktam zenét hallgatni és suliba menés közben,az készít fel engem igazán a napra. Egy dolog, amin szeretnék változtatni az az, hogy nincs kedvenc énekesem se együttesem.


4.Fürödj egy nagy kád vízben
Ha egy igazán fárasztó napom volt, engedek magamnak egy kád vizet,amibe vagy fürdősót rakok vagy fürdőbombát.(Ezeket a Lush-ban veszem, mert imádom a termékeiket) majd berakok egy lágy nyugtató zenét és olvasok egy fél órát benne. Ez az idő felettébb kikapcsol. Egy fárasztó nap után mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki.

5. Legyél a barátaiddal
Imádom a barátaimat, de sajnos nagyon kevés időm marad rájuk, hiszen sokat kell tanulnom,ahogyan nekik is Általában iskola szünetekben szoktam velük lenni sokat. A mostani közelgő tavaszi szünetre is ilyeneket tervezek. Akárhova mehettek, a lényeg,hogy együtt legyetek. Egy pár lehetőség pl: piknik,bowling,vásárlás együtt. De rosszidőben és pénz hiány is számtalan lehetőség van: mozi est/nap,kareoke este,ruhatár válogatás csak hogy egy pár programot említsek.

6.Énekelj/táncolj
Egy jó zene lejátszási lista és indulhat is a tombolás. Éneklés,tánc minden bele fér, hiszen senki sem figyel. Néha kellenek ilyen esték is vagy legalább egy kis idő erre is szánva, hiszen nem csak hogy nyugtató, hanem még stressz levezető is. Fantasztikus nem? (Ui: Igen, muszáj volt betennem ide Dylant, mert imádom, és ez a mém tőle örök)

7.Szinezz
Nemrég barátnőmnél láttam egy alkalmazást, ami megtetszett így letöltöttem és onnantól kezdve hatalmas fan lettem. Pixel Art a neve és olyan képeket lehet benne színezni benne. Vannak benne könnyebb pár percesek és nehezebb, több órások is,mint például a jobb felső kép a képen. Hihetetlenül pihentető, szünetekben szinezni vagy esetleg egy film nézése közben.

8.Írd ki magadból
Világ életemben írtam. Mindig is része volt a napjaimnak, hogy valamit olvasnom és írnom kell. Egyszerűen ezek nélkül én nem én vagyok. Az egyik januári célom is volt,hogy mindennap írjak a könyvembe. Januárban fantasztikusan ment, aztán februárban abba hagytam,mert nagyon erőltetnek éreztem. És akkor már nem is jó egy írás, ha már annyira erőltetem, és a kedvem is elmegy tőle. Most azt tűztem ki magamnak, hogy marad egy kis szabad időm, akkor írjak egy kicsit.


9.Tölts a családoddal egy kis időt

A családom jelent számomra mindent. Próbálok minél több időt velük tölteni, de nem mindig sikerül a sietős napjaimban. Mindenesetre imádok velük lenni akár csak pár percre is. Főleg a két kis unoka testvéremmel, akik közel laknak hozzánk(a másik 3 unoka testvérem sajnos messze él). Fantasztikusan relaxál ha velük játszhatok és nevethetek. Vagy csak nézhetek egy filmet anyukámmal vagy a nagyszüleimmel.

10.Rakj fel arcapakolást
Ó, drága Lush. Imádom a termékeiket, szerintem fantasztikusak és nem is annyira drágák ahhoz képest, hogy mennyire jó termékek. Ha azt nézzük, hogy mennyibe kerülnek a dolgok a Body Shopban...  Egy jó arcpakolás minden napot feldob és sokkal jobban fogok érezni magad tőle. A kedvencem a Mask of Magnamity, ami fantasztikus problémás bőrre.

11.Utazz
Az utazás egy fantasztikus hobbi véleményem szerint. Mindenképp szeretnék minél több helyre eljutni.Nem mondom,hogy minden hétvégén megyek valamerrre, mert azt nem engedhetem meg magamnak, de néha jó utazgatni valamerre, még ha csak egy 10-20 perces útról is van szó. Tervezem is, hogy nyáron minél több helyre elmegyek belföldön is akár csak egy napra is a legjobb barátnőmmel vagy akár egy egész baráti társasággal is. Már most nagyon várom.


12.Vásárolj
Be kell, hogy valljam, hogy imádok vásárolni. Sokáig nem szerettem, de egy ideje hihetetlenül szükségem van rá, hogy egy hónapban minimum egyszer elmenjek és vegyek magamnak dolgokat. Lehet, hogy egyszer veszek egy pólót csak majd következő alkalommal szinte az egész butikot megveszem. Ez nálam hangulat függő. Én azt mondom, hogy a vásárlás rendkívül nyugtató.

13Játsz valamilyen játékkal
Én magam nem vagyok egy nagy játék függő, de sokan szeretnek játszani. Egy játék van, amivel nagyon sokáig el tudok lenni az pedig a Puzzlerama. Volt olyan is, hogy csak zenét hallgattam és azzal játszottam órákon keresztül. Ezen kívül szeretem még az Episode-t is, ami egy szerepjáték. De sajnos csak ez a kettő van, még keresek újakat.

14. Törődj a kisállatoddal
Az állatok mindig megérdemlik a törődést és a játékot. Nekem pl egy nagy öreg cicám van, akit minden nap jól meg is szeretgetek iskola után. A tudósok ki is mutatták, hogy az állatok rendkívül jó hatással vannak ránk. Lenyugtatnak minket és boldoggá tesznek, ezért is van az, hogy a depresszióval küzdőknek ajánlják egy kis állat beszerzését.

15.Rakj rendet
Egy elég furcsa módot hagytam utoljára. Nem hiszem, hogy sok ember tartja relaxálónak a takarítást, de én nem tartozom azok az emberek közé. Számomra a rend a lelke mindennek. Minden nap rendet rakok a szobámban és minden este lefekvés előtt rend van. Egyszerűen zavar, ha nincs valami a helyén.

Ennyi lenne mára. Remélem tetszett ez a bejegyzés.
Kitartást holnapra,
Margaréta Blogger


2018. március 11., vasárnap

This Is Me Challange

Sziasztok!
Tudom, hogy elég gáz, hogy mindig ez a kifogásom,de elég durva hetem volt,ezért nem tudtam írni szerdán és csütörtökön sem,így az a bejegyzés most kimaradt. De ezt ma pótolom egy képes-magyarázós bejegyzéssel,amit a We heart-it-on láttam és a neve:

THIS IS ME CHALLANGE:

Személyiség:


Nagyon sokat nevetek és beszélgetek a barátaimmal,főleg a legeslegjobb barátnőmmel. Ismertető jegyem, hogy szinte sose fogom be a szám. De azért néha szükségem van egy kis egyedül létre is. Introvert és Extrovert vagyok egyszerre,hol így-hol úgy.

Style:






Nincs valami feltűnő ízlésem. Szeretem a nőis darabok, egy egyszerű tornacipővel. Mostanában imádom az ingeket is, amik nőisek és lezserek.Farmerból meg vagy fekete vagy világos van rajtam általában.


Álmok:




A gimnázium végén szeretnék elutazni a legjobb barátnőmmel egy csomó helyre és egy csomó jó élményt szerezni. Ezután egyetemre járni(vagy főiskolára), majd ha lesz akkor ebben az időszakban összeköltözni a barátommal, ha úgy alakul. Mindenképp szeretnék eljutni Párizsba és Amerikába, és minél előbb családot alapítani. A munkámban meg szeretnék sikeres lenni.



Zene:



 Mindenféle zenét hallgatok. Kimondott kedvencem nincs, mindig változik az,hogy épp mit hallgatok. Az előző bejegyzésemben többet megtudhattok a zenékről, amiket szeretek, szóval ha érdekel titeket bővebben a téma ajánlom azt a bejegyzésemet.


Színek:




Hobbik:






mádom olvasni és sorozatot nézni(szerintem ezek egyáltalán nem meglepő dolgok rólam),emellet imádok sminkelni és aludni is. (Jó sokat)


Sorozatok:







Elég sok sorozatot szeretek, de választanom kellet és ez a 4 jutott eszembe. Sorrendben a képek alapján: Red Band Society, Pretty Little Liars,Teen Wolf, Riverdale



Városok:





Nagyon sok helyre szeretnék eljutni. Gyerekkori álmom, hogy eljussak Párizsba. Mostanában vonz Amerika is. London is egy nagy terv, ahova idén nyáron a tervek szerint el is jutok. Amsterdam is egy gyönyörű város, amit muszáj látnom.


Ennyi volt mára. Remélem tetszett ez a bejegyzés.
Szerdán írok,
Addig is Sziasztok,
Margaréta Blogger

2018. március 5., hétfő

Songs Tag

Sziasztok!
Ne haragudjatok,hogy tegnap nem posztoltam, egyszerűen kiment a fejemből a dolog, pedig igazán meg csinálhattam volna. Na mindegy. Ma ezt bepótolom egy kihívásról, amit megint a We Heart-it on láttam. Linkje: https://weheartit.com/articles/297027377-tag-songs

1.Favorite Song/Kedvenc Szám:
Ez számomra egy lehetetlen kérdés. Rendkívül sok kedvenc számom van. Ez nekem olyan, mintha valaki azt kérdezné tőlem, hogy mi a kedvenc könyvem.De a szám, amitől a rossz napjaimon jó kedvem lesz és amitől mindig erős leszek,már évek óta ez:
2.Song I hate//Dal amit utálok:

Nehéz kérdés. Kimondott szám, amit utálok?  Hát, olyan szerintem nincs. Max olyan, amin mindig nagyot nevetek, az pedig ez például.

3. Song that get me sad:
Ez a szám elég régi,de akárhányszor meghallgatom sírok rajta. Ne tévesszen meg a dolog, nem arra gondolok, hogy nem szeretem. Igazán fantasztikus szám, egyszerűen csak nagyon szomorú és annyira igaz is sajnos.



4. Egy szám, aki valakire emlékeztet:
Elég sok ilyen szám van, amire emlékeztet valakikre. Most egy konkrétat fogok hozni csak,mert nem szeretnék túl sokáig gondolkozni a dolgon.



5.Egy szám, ami felvidít:
Ez a szám,azért vidít fel,mert én nagyon is támogatom az egyenlőnséget. Ez a szám számomra az összes ember egyenlőségét jelenti és ezért leszek boldog attól, hogy egy ilyen gyönyörű szám született ennek érdekében.


6. Egy szám, ami egy bizonyos időszakra emlékeztet téged:
Rendkívül sokat hallgattam ezt a számot egy időben,amikor is a második könyvemet kezdtem el írni. Az énekes egyik száma a könyvem egyik főpontja is.

7.Dal,amit kívülről tudsz:
Szinte minden dalt tudok kívülről, amit már 2szer meghallgattam, szóval ez nem egy nagyon nehéz dolog. A legelső szám nagyjából amit kívülről megtanultam, ez volt:



8.Dal, ami mostanában táncolásra késztet:
Képtelenség meghallgatni ezt a számot úgy,hogy az ember csak egyhelyben ül és gépel. Ez a szám kikéri magának és követeli, hogy táncoljanak rá, legalább bólogatva.


9. Dal,ami segít elaludni.
Gyerekes vagy nem,de én még mindig erre a 2 számra szoktam elaludni, ha nem tudok aludni. 



10. Zenék, amiket titokban szeretek:
Nem hirdetem a dolgot, de szeretem a Missh zenéket,ahogyan a Majka zenéket is. Hogy ne csak tömeg számok legyenek, ezért hozom ezt MISSH-től:



11. Szám, amit régen szerettem, de most már nem.
Phuuu, hogy én annak idején mennyit hallgattam ezt a számot. Most meg már ha csak az elejét meghallok kapcsolom ki a dolgot,csak hogy egy sort se kelljen meghallgatnom.



12. Szám, amit eltudok játszani valamilyen hangszeren:
Sajnos egyet sem tudok mondani, mert nem tudok hangszeren játszani.

13.Dalok, amiket szeretek énekelni a Nyilvánosság Előtt:
Nincs valami gyönyörű hangom, de egy Mamma Mia számot sose utasíthatok vissza. Azt bűn lenne.




14. Egy dal a kedvenc albumomról:
15. Szám, amit szeretek a kocsiban hallgatni:
Minden féle tipikus magyar régi számot. Például ezt is:


16. Egy szám, amire senki sem számított,hogy szeretek.
Mindenféle ilyen mix-es dolgot szeretek, pedig igazából ezeket a számokat szerintem soha senki nem nézné ki belőlem.

17. Egy szám, amit majd az esküvőmre szeretnék:
Jelenlegi terveim szerint erre a számra szeretnék majd bevonulni,de szerintem ez még változni fog idővel.

18. Egy szám amit a szeretnél majd, hogy lejátszanak a temetéseden:
Nem gondolkoztam a dolgon még,de valószínűleg 2 számot a kedvenc filmemből/könyvemből, ami a Csillagainkban a Hiba.


19. Egy szám, amit most hallgatok:

+1 ,amit én találtam most ki:
20. Egy szám,amit sokat hallgatsz mostanság:





Ennyi lenne mára. Remélem tetszett ez a bejegyzés. Szerdán írok,
Addig is Sziasztok,
Margaréta Blogger